Reiki tanfolyam régen és ma: változások az oktatásban

Ha ma valaki részt vesz egy reiki tanfolyam oktatáson bizony jelentős különbségeket vélhet felfedezni mind a tananyagban és a képzés hosszában. Abban is eltérnek a vélemények mi számít tradicionális és mi nem hagyományos reiki képzésnek. Ugyanakkor, ha betekintünk kicsit e japán módszer történetiségébe, könnyen felismerhető az a tény,  hogy a reiki tanfolyam régen és ma nem teljesen ugyanaz, sőt jelentős változásokon ment keresztül ez a módszer.

A reiki tanfolyam tematikájának és hosszának változásának okai

Ha ma megnézzük a jelen társadalom működését, könnyen beláthatjuk hogy egészsen más világot élünk mint 90 évvel ezelőtt, amikor a reikit felfedezte és kidolgozta Mikao Usui mester alapító. Sőt nem csak az idő telt el a társadalom működés, a normák is változtak az idők során nem beszélve arról a különbségről, hogy teljesen más a nyugati és a japán társadalmi berendezkedés és társas kapcsolatok (ma is).

Így például a tradicionális japán gondolkodás szerint nem illő kérdezni a reiki tanfolyam alatt, addig a nyugati kultúra része, hogy az oktató felé kérdéseket tegyen fel a hallgató, sőt sok helyen akkor érzi magabiztosnak magát az oktató, ha kap visszajelzést kérdések észrevételek formájában, mely mutatja, hogy jól oktat. Hisz ki szeretne úgy előadni, hogy némán végighallgatja a tanítvány, majd bármilyen reagálás nélkül a képzést követően hazamegy?

A reiki oktatás azért is különbözik a régi időktől, mert megváltozott a mindennapos életritmus. Míg Usui mester idejében a tanítványok együtt éltek, meditáltak, kezeltek a mesterükkel ez ma már teljesen elképzelhetetlen formája lenne az ismeretek és gyakorlatok elsajátításának.

Az első valódi reiki tanfolyam képzések Dr. Chujiro Hayashi nevéhez köthető, aki egész Japánban tartott tanfolyamokat, de nem egységesen. Míg Tokyoban különválasztotta az 1-es és 2-es képzéseket, addigg vidéken összevont 5 napos reiki tanfolyamot tartott. Ennek megvalósulását nagyban segítette, hogy a vidéki csoportok támogatták a végzett hallgatókat, így gyakorlatilag közösségileg gyakorolták a reikit az 1930-as években a jikidenreiki.hu beszámolója szerint.

Reiki tanfolyam

Reiki tanfolyam

Modern szemlélet a reiki tanfolyam tartásában

Hawayo Takatával szintén sokat változott a képzés menete. Szemben a korábbi szokással ő szóban adta át az anyagot és a hallgatók nem készíthettek felvételeket és jegyzetet a reiki tanfolyam alatt. Mivel Takata rugalmas volt, így a tematika és a tanfolyam hossza is változott. Ezért pl. a később mester tanítványai másként emlékeztek a szimbólumok rajzára vagy a behangolsi szertartás menetére. Ez zűrzavart okozott.

A 1980-as években elindult egy standardizáció a reiki tanfolyamokban, melyet először a Reiki Alliance kezdeményezett szigorúan megszabva hogyan és mit és mennyiért kell tanítania az oktatónak. A később létrejött szervezetek és iskolák szintén követték ezt a módozatot, leszabályozva az oktatás hogyanját, mellyel kontrollálható lett a követelmény rendszer és a képzés minősége.

Ugyanakkor napjainkban is számos független tanár tanít, akiket nem kötnek a fentebb említett szabályok és belátásuk illetve ahogy maguk is tanulták, úgy oktatják a reikit. A különböző stílusok miatt a mai napig nincsen egységes reiki tanfolyam tananyag és képzés. Épp ezért átjárás sincs az iskolák között. Ennek oka, hogy nagyon sokféle megközelítés létezik, míg egyesek fontosnak tartják a tradíciót, addig mások a new age által befolyásolt irányt követik. Így ma Magyarországon is sokféle reiki tanfolyammal találkozhat az olvasó.

Hogy hova érdemes menni, általában személyes benyomáson múlik, illetve érdemes megnézni, hogy pontosa  mit tanít egy oktató, ő maga milyen tapasztalatokkal rendelkezik, pontosan mi hangzik el a reiki képzésen, milyen támogatást kap és azt hogyan tudja hasznosítani a leendő tanítvány.